Van egy alaphelyzet. Egy család, férj, feleség, pici gyerek. A férj anyja, apja és a férj egy jó barátja. Így öten, a picivel együtt hatan. Legyen másnap a keresztelő, így összehozhatók egy helyre. A barát a keresztapa.
A hely legyen egy nyaraló, pici, de van benne kis konyhás nappali, kis WC-s fürdőszoba is. Itt élnek hőseink. Olyanok, amilyenek. Egyesével is és kapcsolatban is. A fiatal anya ringatja babáját, miközben számítógépe mellett él, dolgozatát írja. A fiatal apa a szintijét és a számítógépét bújja, reklámzenéket ír, néha el is tudja adni azokat. A férj apja egy tipikus érzéstelen faszkalap, aki Tolnában kertészkedik és humorkodik, majd néha a Biblia erejéből kiabál. A férj anyja, anyós. Beleszól, kommentál, és az ötvenes nők bölcsességével iszik. A barát, aki most éppen keresztapa szív, hallgat, majd szív, partra vetett halként sodródik és megint hallgat.
Na már most itt vagyunk, 2023-ban, Surányban egy nyaralóban. Egy reggelen, hőseink egy keresztelőre készülnek és lökik a rizsát, amikor is megszólal egy telefon. Színházi dramaturgia egyik sokszor látott alaphelyzete. Állítsd be a billiárd asztalon a golyókat, adj nekik színeket, és lökj közéjük egy új, teljesen eltérő színű golyót. Ütköztesd őket és figyeld a golyókat. Hedda Gabler, Az öreg hölgy látogatása jut eszembe.
Szóval megszólal a nyaralóban a telefon, a barát kezében. Kiderül, hogy ő nemrég Berlinben becsajozott és a lány utánajött. Csak úgy. Lehet, hogy jól sikerült a találka. Na ez a lány most idejön a nyaralóba és behozza jellemét a már megismert, kompromisszumokkal, elhallgatásokkal összetapasztott családi milliőbe. (Ahogy Pelsőczi Réka mondja egy riportban, belökik a billiárd golyót a többi közé).
Ha jól van megírva a darab, ahogy pl. Ibsenek ez sikerült, de Csehov is nagymestere az ilyen pszichés csataábrázolásnak, akkor jó a nézői élmény. De sajnos ez az adaptáció nem ilyen. Az alapdarab valószínűleg jó, de a tegnap látott dramaturgia hiányos, a pszichés folyamatokat hiányosan ábrázolja.
A legnagyobb problémának azt érzem, hogy bár a dramaturg tudja honnan hová akar eljutni egy szereplő, adott esetben egy mikrostruktúrában, de a végcél annyira ott lebeg a szeme előtt, hogy az utat nem fejti ki rendesen. Tehát A-ból B-be tart a szereplő, A-t egész jól bemutatja a darab, B is jó nagyot szól, de az utat A-ból B-be elnagyoltan, vagy néha komolyabb hiányokkal ábrázolja. Én ezt a szerkesztésmódot – nem túl jóindulattal – Móricka ábrázolásnak hívom.
Amikor stimmel A is, B is, mégis B jelene hiteltelennek hat, B élménye lóg a levegőben, mert az odavezető út sem időben, sem pszichodinamikailag nincs ábrázolva, a nézőben nem születik meg B élménye, hanem B egyszerűen csak pofán vágja. B süt, igaz, frappáns, szókimondó, mégis hitelen marad, mert nincs megágyazva kellőképpen megjelenése.
Mintha az író túlkoncentrálna a B helyzetre, csak B megjelenítésével foglakozik, az alapozás hiányos, vagy elmarad.
Comments