Világsikerré lehet egy videómegosztó ötlet, röviden és tömören hogyan lehet minél több kattintást bezsebelni. Ma már az ötfelvonásos darab is egyben, szünet nélkül megy le. Nincs is ebben semmi baj, ha a dramaturg és a rendező a szakmája csúcsán dolgozik és a hosszú jónak meg tudja csinálni a rövidített, legalább olyan jó változatát.
O’Niel Utazás az éjszakába Stúdió K előadása hozta ezt a truvájt. Nekem a ma este látott Katona-beli Hedda Gabler nem. A sztori pergetés, a rövidítések számomra nem jól szolgálták a legfontosabbat: a néző katarzisát. Sokszor éreztem a figurákat robotszerűen, mechanikusan ábrázoltnak, máskor láttam a rendező kezében a marionett zsinórokat végükön a színész-bábokkal.
Egy jelenetet kivéve nem éreztem hiteles, érzelmileg átélt feszültséget, általában csak ábrázolásokat, bár amit láttam és hallottam az stimmelt, Móricka-megoldást nem tapasztaltam sehol. Valahogy nem zajlott a színpadon dráma, csak színdarab. És az is néha olyan kockás megoldásokkal felvezetett, ami inkább mosolyogtató, mint beleélhetővé tette a figurát.
Takácsi Peti mozgása nem egy valós szaremberé, hanem egy marionett bábúénak hatott. Cuki volt Eszter nagynénije, megmosolyogtató, de a felszeletelt dramaturgia ecsetszínfoltokat villantott fel és nem született meg a festmény. Legalábbis nekem nem állt össze egy koherens élménnyé.
Minden be lett mutatva, de alig rázott meg a sztori. Erőtlennek hatott ez az este. Pedig megpróbálták. Mi lehetett a baj?
Az tuti, hogy átbeszélték a darabot. A Katonában sok okos ember dolgozik. A szorgalommal sem lehet baj. Valami mégis rossz irányba sodorta ezt az előadást. Szerintem ez a valami a tömörítés, a dramaturgiai húzások használata, a TikTok-osítás. És ez korjellemző. Ma már aki nem gyors, azonnali, aki nem tarol az infóval, aki nem kápráztat el, az unalmas, az szürke, az húzzon el.
Márpedig a pszichorajzoláshoz számomra idő szükségeltetik. Ahhoz, hogy kirajzolódjon Hedda gonoszsága, nem csak történés, mondatok, mimika, hanem idő is kell. Az időkezelés borult fel ebben az előadásban. Olyan volt, mint amikor egy rajz gyorsított felvétellel alakul azzá, ami. Az eredmény káprázatos, de a kialakulások csodája, a rajzkészség bámulata, a születés varázsa csorbát szenved.
Oké, értem én, ki ez a Hedda Gabler. De ahhoz, hogy a drámát átéljem, hogy bennem megszülethessen a reakció a jellemére, ahhoz nemcsak értelem, hanem egy nagy rakás érzelem is szükséges. És ahhoz pedig másfajta dramatikus időkezelésre lett volna szükségem.
Comentários