Extázis?

A tátongó üresség (szín)háza.

Untam, hiába volt érdekes, untam.

Egy idő után az érdekes is unalmassá válik, ha nem kerül bele még valami. Hogy mi az a valami? Elcsépelt szóval: a mondanivaló. A mondani való. Az, amit a színház sajátos eszközeivel (anyag - forma: külsőség, költségvetés, anyagiak, világítás, videó, hang, díszlet, jelmez) át akar adni (szellemi - tartalom: belső, rezgések, gondolatok, könnyek, nevetések, katarzis).

Nem szeretem a performansz világát. Túlságosan is külsődleges, túluralja a forma a tartalmat, megbomlik az egyensúly, a kifejezésmód sokkal jelentősebbé válik a belső tartalomnál. A figyelem felkeltés görcsössé váló vágya nem enged átélni, nem enged közel, nem tudok belevegyülni, együttlélegezni, nem válik a köztünk feszülő idő és tér semmissé: kívülre szorulok. Tarnóczy színházát ilyennek éltem meg, idén másodszor. A Melancholy rooms után az Extázis.

Erősek a színek, csillognak az arcok, harsognak a hangok, a szöveg is durván odatesz, a témák is velősek, van hányás, leszbikus csók, a homoszexuálisok aránya messze felülreprezentált. Minden rendhagyó, egyáltalán a francba a renddel! Illetve majdnem a francba, a kellékeket kérjük ne vigyék ki a díszletből és kérjük, a visszaszámlálás végén foglalják el a helyüket. Azért mégis csak kell valami minimális szabály, mert különben …

Kíváncsi vagyok, mikor jutunk el a nézőtér nélküli színházhoz, ahol a színtér és a nézőtér már egy. Vagy már eljutottunk?

Egy idő után a külsődleges érdekességek unalmassá válnak, pontosan úgy kezdek unatkozni a helyemen, mint a szerepek szerinti fiatalok a másik oldalon. Eszembe jut a közel tízezer forintos jegyár, (meghülyültem?), az órámat lesem, a székemen feszengek, nyom a szék, sosem szokott nyomni a Katona széke. Három és fél óra? Ezek direkt akarnak kibaszni velem? Érezzem előbb-utóbb én is pont olyan szarul magam, mint ők? Ez lenne a színházi beleolvasztás célja?

A legrosszabbul akkor éreztem magam, amikor hazajöttem és elolvastam három kritikát, amik szórták a tetszések legjeit. Na bazdmeg, veled van a baj, megöregedtél, ez már generációs probléma. Na de akkor miért tetszett Bodó Viktor és Kaffka Kastélya? Mégiscsak kell valami belső is a külső alá?