Nem sokat tudtam eddig a Bob Dylan-i jellemről, de a film megnézése után részben közelebb került hozzám.
Az egyik szerelmi szál kissé szentimentálisra sikeredett bemutatása kivételével kifejezetten tetszett a film. A 60-as évek Amerikáját bemutató képsorok, a New York-i utcák hangulata, a rakétaválság órái, a klubok kavargó füstje, a cigi, a cigi, a cigi, egy élő TV adás spontaneitása, a zenestúdiók gémjei és hatalmas mikrofonjai, a kitűnő színészi munkák, a hang és a kép, a profi vágás és látvány, és ami ennek az éltrajznak a legfontosabb vonulata, a dalok, a zene, a folk és a rock, a gitárok: az akusztikus kontra elektromos mind-mind pontosan és ízléssel adagolva teszi ezt a filmet Oscar éretté.
Egy valamivel maradt adós a forgatókönyv, amiről keveset tudunk. Dylan miért volt olyan, amilyen? Honnan születtek meg dalok, mi táplálta azokat a szelet, port és viharokat oly gyakran emlegető verssorokat? Honnan ez a "sehol se otthon" életérzés, honnan fújt az a híres szél, amely a kérdésre ott lebeg a válasz, barátom.
Comments