Figyelem a Filmszemle riportokat, beszámolókat, képeket az ünnepről. Ismét szemle, de sokszor ott voltam... Ma már csak itthonról nézem az arcokat előző életem emlékeiben időzve. 13 éve nem volt ilyen rendezvény, óriási dolog, hogy egy lelkes csapat összejött és megszervezte. Le a kalappal és hatalmas köszönet jár ezért nekik. Nem is illene ilyen gondolatoknak előbukkannia, amikről most mégis írok.
Nézem a dobozt, egy fiatal riporter csetlik-botlik a Youtube-on Schell Jucival (az egyik játékfilmes zsűritaggal) és Pataki Ágival (az egyik szervezővel), a két jólismert, becenevükkel szeretett személyiséggel egy podcastban, és közben rákeresek, kik még a zsűrik tagjai.
Egyszer én is zsűriztem, emlékszem erre a funkcióra. Érdekes volt, sosem döntöttem ilyen szerepben azelőtt. A Szinkronszemle zsűrijébe kértek fel évekkel ezelőtt, kérték, hogy nagyon nyitott füllel nézzek meg 25-30 szinkronizált filmet és javasoljak sorrendet, díjakat. Jó érzés volt a szakmám öregjének lenni. Nem, most már nem vállalnám.
Megtalálom a mostani szemle zsűrijének névsorát, olvasom a neveket. Keresem a hangszakembert, türelmetlenül futom át a funkciókat, de egyetlen egy kollégám nevét sem látom. A különböző műfajoknak (játékfilm, animációs film, dokumentumfilm stb) más-más zsűrije van, a kísérleti filmes kategória zsűrijének egyetlen zeneszerző-rendezője kivételével sehol sem látok hangmestert, hangmérnököt, esetleg zenészt, zeneszerzőt.
Gyerekek! A filmnek még mindig nincs hangja? 2025-ben vagyunk! Istenem, még mindig itt tartunk? Ha 2025 Filmszemléjén ezt a területet nem képviseli egyetlen hangszakember sem, ha egy fesztiválon még mindig rendezők vagy gazdasági szakemberek döntik el, hogyan sikerült egy játékfilm hangsávja, ha még mindig a „tetszik-nem tetszik”, a „de jó-de rossz” alapú és alakú szubjektív, ízlés-kritikai megfontolások vezetnek egy zsűrizést, akkor a probléma konzerválódott, pontosabban befagyott, hibernálódott.
Az én időmben már így volt. A filmhang-költségvetés kis töredéke lehetett a képi költségvetésnek. A hangcsapat gázsija elszomorítóan eltörpült a színészek vagy a képcsapatéhoz képest, egy film hangját akkor tartották jónak, ha észre sem lehetett venni, a filmkritika a legritkább esetben szólt a hangsávról.
De ez megváltozni látszott az utóbbi évtizedek sikerei kapcsán, főleg a Saul fia sokat javított ezügyben. Ennek a filmnek az egyik legfontosabb nézővel összeköttetést megvalósító csatornája a film hangja volt. És ezt a nézők és a kritika is észrevette. Ez a film bebizonyította, hogy a hallás 360 fokban képes információt felvenni, hogy a hallott információ is legalább olyan belső élményeket képes létrehozni, emlékeket előhívni, fantáziát bemozdítani, érzelmekkel elárasztani, mint a szemeinkkel felfogottak. Sőt!
A Saul Fia téma feldolgozása bebizonyította, hogy a csak hallott és hozzávaló képpel nem rendelkező információ felkavaróbb pszichés bemozdulást képes generálni mintha látnánk is az információ forrását. A vizuálisan nem konkretizált esemény nyitottabb és szabadabb asszociációkra képes; adott esetben felingerelni és megdöbbenteni, ijeszteni és félelmet gerjeszteni, máskor megsimogatni és elnyugtatni, ahogy egy koncert vonósnégyesét hallgatva behunyt szemmel akár a Zeneakadémia Kistermében is a végtelen térben lehetséges sütkérezni a napfényben.
Bár a Saul fia elsöprő nemzetközi sikere utáni magyar állami kitüntetés osztáskor kifejezésre jutott a hang furcsán kezelt szerepe is. Mert hogyan is nézne ki, hogy a film vezető hangmérnöke Kossuth-díjat kapna? Kaphat ilyet a színész, a rendező, az operatőr, de a hangot jegyző „csak” érdemes művészt kaphat. Miért e megkülönböztetés? Nem a díjat keveslem, a megkülönböztetés okát nem értem.
A 2025. évi Filmszele zsűrijében – a kísérleti filmes kategória zsűrijébe meghívott Szemző Tibor zeneszerző, médiaművész kivételével – nincs olyan szakember, aki a hangot tudatosan hallja, olyan, aki már rakott össze filmi hangképet, aki már bizonyította, hogy technikailag is ért az emberi psziché filmhangra adott rezdüléseihez, vagyis a hang művésze. Nincs elég hely a zsűrikben? A játékfilmes zsűriben két rendező is felkérést kapott.
Ugyanilyen problémának érzem a forgatókönyvírás szerepének megítélését is. A film alapja a legtöbb esteben (az improvizált játékfilmeket, a dokumentumfilmeket kivéve) a forgatókönyv. Az irodalmi forgatókönyv a dramaturgia, a technikai forgatókönyv a megvalósítás alapvetően fontos kelléke. A zsűrizés elengedhetetlen területének, az írásnak sincs hely?
A mostani zsűrikben egy-egy rendező-zeneszerző, televíziós szerkesztő, színész, szerkesztő, filmesztéta, két operatőr, öt producer és tizenkét rendező kapott felkérést és dönt majd a benevezett filmekről.
És akkor a filmvágásról még nem is szóltam.
Comments