Izgalmas beszélgetések színtere lett az internet. Egyre több kezdeményezés köt össze olyan egyéniségeket, akiket hallgatva többnek és többnek érzem magam. Ma délelőtt Karsai György Független Szabad Egyetem-i előadásán hallgattam Odüsszeusz kalandjairól egy fantasztikus, színes idegenvezetést, amely Homérosz sorai között kalandozva sajátosan új és egyéni megvilágításba helyezte az általam sajnos már elfeledett történetet. És most este egy egyórás beszélgetésnek lehettem tanúja, ahol négy nagyon okos ember cserélt eszmét az egyetemi autonómia égető problémájáról.
Ács Pál, aki e vezetést moderálta, egyébként irodalomtörténész, az MTA doktora, a beszélgetés közepén egy izgalmas kérdést tett fel: mit jelent a keresztényi és a nemzeti, mit érthet a hatalom azon, hogy legyen az egyetem keresztényibb és nemzetibb. Mácsai Pál, aki a beszélgetésben a kulturális területet képviselte, hozta be korábban e fogalmakat, a válaszadást is ő kezdte.
Mácsai nyolc tömör mondatban összefoglalta, miért nincs értelme keresztényiről beszélni. Pár perc alatt jól ismert, történelmi példákkal illusztrálta, hogy a kereszténység, amellett, hogy egy csodálatos eszmerendszer, ami kétezer éve igazolja jogosultságát, és aminek Mácsai is megpróbál a maga módján megfelelni, mennyire nem egységes, így az a jelző, hogy keresztényi sem értelmezhető egyféleképpen. A legnyilvánvalóbb érv e mellett a kereszténységben a katolikus és a protestáns egyházak megjelenése.
Mácsai egy pillanat alatt idézett szakterületét érintő, konkrét példákat is. Megemlítette Leó pápát, aki Michelangello-t finanszírozva kimondottan támogatta a művészetet, persze inkább az ünneplő sem mint a kritikai művészetet, majd jött a kereszténységnek egy későbbi változata, a reformáció, amely kihajította a freskókat, szobrokat, a drapériát, a díszítést templomaiból, nem egyszer a piactéren verve szét a templomi orgonát. De ha csak a katolikus művészet megközelítésről beszélünk, akkor is felvetődik a kérdés: ma a pannonhalmi művészetmegközelítést vagy az esztergomit fogadjuk el keresztényinek. Az előbbi a modernitást gond nélkül befogadó, kritikával, de kíváncsian szemlélő művészetfelfogás, míg az utóbbi, az esztergomi egy zártabb, hagyományt tisztelőbb, az új felé kevésbé nyitott jelenségnek mondható.
Ezután Mácsai sommásan feltette a kérdést: mit jelent az, hogy keresztény szemlélet? Ez vajon melyiket jelenti? Mácsai meg is válaszolja magának a kérdését: nyilvánvalóan nem jelent semmit. Azután mégis korrigál, talál egy választ: azt jelenti alávetett, alázatos. Persze nem mindegy, hogy minek alávetett, mi felé alázatos. Egy külső szándék felé, például az állami elvárás felé, vagy a saját feladatunk irányában jelenik meg ez az alázatosság igény.
Összegzésképpen az egyetemi rendszerre visszatérve Mácsai egy fogalomzavart lát, ami a művészetoktatásban egy hatalmi elvárást takar. Ez pedig azt jelenti, hogy a hatalom elvárásai legyenek tudomásul véve. A keresztényi és nemzeti szavak ebben az összefüggésben azt jelentik, hogy legyetek szívesek hallgatni és szolgálni.
Idáig a beszélgetés egy részének összefoglalója, amit azért idéztem ilyen hosszan, mert Mácsai Pál gondolatmenete kitűnően reprezentálja a Vas utcai bejárat két oldalán egymásnak feszülő és harcban álló értékrendet, világnézetet képviselőket.
Az egyik az a keresztényi, akik a kereszténységet egyféleképpen, mechanikusan, literális (újszövetségi) alapokon értelmezve saját, kizárólagos igazukkal akarnak mintát mutatni, hazafiságban, kereszténységben, családban, gyerekvállalásban, nemi identitásban, a másik az a keresztényi, akik a kereszténységet sokszínűségében, az emberi jelenségeket befogadó, de nem minden jelenséget elfogadó módon jelenítik meg. Az előbbi a hagyományokhoz kötődő, tanításokhoz ragaszkodó keresztényi, a másik a plurális, kritikával befogadó, nyitott, hagyományokat megújítani is képes keresztényi.
Mácsai ez utóbbit képviseli szerintem, bár ezt maga sem tudja, mikor azt állítja, hogy nincs olyan, hogy keresztényi.
Sokat segített nekem az integrál elmélet ennek a problémának a megértésében. Ken Wilber integrál elmélete azt tanítja, hogy egy jelenség, esetünkben a kereszténység nem csak egyféle formában jelenhet meg az emberi történelem során. Sőt, azt a törvényszerűséget fogalmazza meg, hogy a különféle tudatosság fejlettségi szintek a vallásosságot is különféle képpen értelmezik. A kereszténység is azt bizonyítja, hogy a történelmi idők során a héber Biblián alapulva mennyiszer volt képes átalakulni, és ma is világméretű irányzatként jelen lenni.
Az integrál elmélet azt állítja, hogy a keresztényi, mint jelző nem képes leírni a kereszténység történelmi sokszínűségét, a kereszténység nem egyféle, hanem az értelmezést meg kell támogatni egy másik jelzővel, ami az emberiség fejlődésének általánosabb törvényszerűségét írja le. Ezek pedig az értékrendek, világnézetek fejlődéséből származó fogalomsor jelzői.
Wilberék azt tanítják, hogy az emberiség fejlődésben eddig hat-nyolc jól elkülöníthető,nagy mozzanat, paradigma különült el. Az archaikus, a mágikus, a mitikus, a mentális, a plurális, az integrál korszak paradigmái. És a sornak nincs vége. A kereszténység megjelenését az egyistenhitű vallások megjelenésének korához köthetjük, ez a mitikus kor. A mitikus vagy literális (a leírt szöveget parancsolatként követő) kereszténységről az Ószövetség óta beszélhetünk és a katolikus egyház újította meg zsinatjaival, majd a reformáció és azóta is sokféle kisegyház gondolatmenete színezte világképet takar.
A kereszténység él, és alakul. A kereszténység az emberi transzcendálás letéteményeseként képes átalakulni és követni az általános értékrendi változást. Napjaink plurális gondolatmenete Mácsai nézeteiben is megjelenik, de még nem tudatosul akkor, amikor kimondja, nincs értelme keresztényiről beszélni.
Szerintem van. De csak úgy van, hogy ha pontosítjuk a fogalmat. Létezik mitikus-keresztényi, racionális-keresztényi, plurális-keresztényi és meghatározhatjuk az integrál-keresztényi fogalmát is. Sőt létezik a keresztényi gondolatkörnek regresszív megjelenése is és ez a fundamentális keresztény.
Amikor Mácsai esztergomi keresztényiről beszélt, akkor a mitikus-keresztényi jellemvonásait sorolta fel, és amikor a pannonhalmi keresztényi tulajdonságait említette, akkor az integrál-kereszténységit jellemezte. Ez utóbbit azért is így gondolom, mert amikor évekkel ezelőtt ott jártunk, a pannonhalmi látogató központban a kicsiny helyre kitett pár könyv között meglepetésemre Ken Wilber Áldás és Állhatatosság című kötete is helyet kapott.
Amikor azt mondjuk, nincs értelme keresztényiről beszélni, mert olyan sokféle keresztényi létezik, akkor pontosan a sokféleségben lévő rendszert nem vesszük észre. Egy fogalom sokféle megjelenése könnyen kaotikussá fokozza le a fogalom mögöttes tartalmát és a fogalom – ha időlegesen is –, könnyen a szemétdombon végezheti. És ez hiba, mi több, adott esetben békétlenséget, értetlenséget, rosszabb esetben sértődést, harcot generálhat.
Ahelyett, hogy arra a következtetésre jutnánk, hogy értelmetlenség kereszténységről, keresztényiről beszélnünk, az integrál nézet szerint keresztényi az összes eddig megismert és a jövőben megjelenő keresztényi értékrend, értelmezés összessége. Ezek mindegyikének az adott korban, körülmények között volt igazsága, amely azonban csak részigazság. Egyik kereszténység sem a valódi kereszténységet fogalmazza meg, hanem csak a saját világképének kereszténységét.
Az integrálás sikeréhez a Vas utcában mindkét világnézettel közelítőknek változni kellene, ami nem könnyű feladat, amire a fejlődés eddig megfigyelt törvényei szerint a Mácsai Pál által képviselt plurális nézetnek van több esélye.
Comentarios