Március 12-én dolgoztam a Filmgyárban utoljára. A tapasztaltak miatt úgy döntöttem, otthoni karanténba megyek.
Előtte már csak hangalámondást vállaltam két hétig. Nem vállaltam el egy jól fizető külföldi szinkron film keverését, mivel a megrendelők ragaszkodtak ahhoz, hogy egy szomszédos országból jöjjön ide a keverési konzulens. 12-én látva, hogy orrfolyós színész jött be, hogy frissen olaszországi útról érkezett színész 3 méterre mellettem mesélte élményeit úgy döntöttem, nekem ez már túlságosan rizikós, nem jövök be határozatlan ideig.
Az elmúlt 5 napban úgy tűnik, a világ nagyobb része is kezdi azonosan látni, hogy ez a járvány nem hasonlítható az elmúlt évtizedek járványainak egyikéhez sem. Sok emberrel beszélgettem erről a témáról az elmúlt hetekben. Többségükkel az összeveszésig jutottam. Abbahagytam a másokért folytatott vitákat és bezárkóztam. Ma már szinte minden európai ország ezt ajánlja 60 éven felüli polgárainak.
A járvány olyan kihatású lesz, amit csak kevesen– bár egyre többen – fognak fel. Az életünk több területét kell ahhoz jól tájékozottan ismerni, hogy adaptív döntéseket hozzunk. Csak azok lesznek képesek a helyzethez megfelelően alkalmazkodni, akik az eddigi életüket hasznosan töltötték és megfelelően felkészültek a közösségben, nem csak az egyénileg való életben maradásra.
Jelenleg olyan mértékben függünk egymástól, amire kevés példát láttunk. A koronavírus egyik üzenete számomra az, hogy olyan fokon elidegenedett az ember a másik embertől, hogy most rákényszeríti akaratát: most együtt kell működjetek, különben elpusztultok. A helyzet paradoxona: az együttes megoldást a szeparációval kell elkezdeni. A gyógyító folyamatot az érdekekkel és vágyakkal átszőtt kapcsolódások kikényszerített szétrobbantása indítja el.
Most nagyon nehezen látjuk be, hogy számos kapcsolódásunkat át kell értékeljük. Most a vírus rákényszerít erre minket. A vírus miatt bezárnak az éttermek, a mozik, az iskolák. Szeretteinkkel sem találkozhatunk személyesen. A vírus nem csak a testet, hanem a személyes kapcsolódást is megtámadta. Ezzel rendszerszintű újragondolást kényszerít ki. Kiderül, hogy a mainál sokkal jobb minőségű rendszereket kell működtetni ahhoz, hogy biztonságban éljünk.
A vírus terjedését nem lehet megállítani csak lassítani. Infektológusok egyértelműen elmagyarázzák, a vírusnak át kell fertőzni az emberiséget ahhoz, hogy az új ellenanyag kitermelődjék bennünk. Meg kell, hogy fertőződjék kellő számú ember ahhoz, hogy tovább haladjon az élet. Sajnos e tanulás áldozatokkal, szenvedéssel jár, nem lehet fejlődni szenvedés nélkül. Hatalmas árat kell ezért fizetnünk. Nem csak a komfortunk sérül, embertársainkat veszítjük el, gazdasági visszaesést, csődöket kell elszenvedni.
Ma reggel a Szinkron Alapszakszervezet kiadott egy állásfoglalást: függesszük fel a munkát, ne menjünk be egy ideig dolgozni. Vagyis azt, amit én 5 nappal ezelőtt döntöttem magamról. Teljesen egyetértek velük. Rájöttek, hogy a biztonságos túlélés egyetlen helyes tanácsa ez: a testi közelséggel járó kapcsolódásokat egy időre – összhangban a kormányzati döntésekkel – teljesen meg kell szüntetni.
A szűken látók ezt ellenzik. A legkisebb veszteséget sem vállalják fel. Nem látják, hogy melyik veszteséget kell választani ahhoz, hogy végül a legkisebbel zárják az eseménysort. Ezért minden veszteségtől irtóznak. Minden veszteséget el akarnak kerülni. Ez az egyetlen szempont zárja el a tisztánlátást szemük elöl: elkerülni a pillanatnyi veszteséget.
Pedig a tervezett, kézben tartott veszteség sokkal jobb, mint a ránk kényszerített. Ha most bezárnák a stúdiókat és átmenetileg mindenki, a vezetők is (!) minimálbért vennének ki a rendszerből, akkor részben a személyes kapcsolódások csökkentésével hozzátennénk valamit a járvány lassításához, részben tervezhetővé válna a veszteség egy része. Csak egy része, mert a gazdaság újraélesztésének rendszerszintű veszteségeit a kisebb vállalkozások jelenleg nem tudják kalkulálni.
A minimálbérre való önkéntes átállás mellett egy segélyalap létrehozásával azokat kell segíteni, akiknek semmi tartalékjuk nincsen. Most azoknak kell a minimálbérnél többet kapniuk, akiknek erre valóban szüksége van és nem azoknak, akiknek korábban ezt megállapították egy munkaszerződésben.
Javaslatom – a teljes szakmámra nézve – határozott időre, a járvány idejére (várhatóan a nyárig):
Azonnal zárjuk be a stúdiókat.
Mindenki kapjon minimálbért.
Azonnal függesszük fel a munkaszerződéseket és a teljesítmény alapú bérezést.
A stúdiók hozzanak létre saját segélyalapot. Dolgozzák ki a működési szabályzatát. Kik, hogy fordulhatnak segélyért. Ennek jogi vonzatait azonnal dolgozzák ki gazdasági, jogi szakemberek.
Fogadjuk el az otthondolgozást felajánlók munkáját.
Csak annyi munka vállalását jelezzük vissza a megrendelőknek, amennyit így el tudunk végezni.
március 17.
Comments