Egy szívműtét kevésbé vizsgált aspektusa

Hiszek az okok-okozatok törvényében. Ha valaminek nincs oka, az véletlen – tartják sokan. Az okot az információ (adatok) szintjén általában ismerjük. Azonban ezek az információ cseppek nem állnak össze helyes értelmezéssé és nem jelenik meg az ok. A helyes értelmezéssé összeállt információ az ok. A véletlen címke is az okok értelmezésének végeredménye. Ha nem értjük egy eseménysor okait, nem vagyunk képesek értelmezni azt helyesen, könnyen kiadjuk a véletlen címkét. E kis eszmefuttatás után előre bocsájtom, én nem értem, hogy mi történt velem 2018. januárjában. Mégsem tartom véletlennek. Okot sejtek a történet mögé, ami nem csak biológiai, szellemi, szociális vagy kulturális, racionális vagy irracionális, ezért a történetemet nem értelmezni, hanem a személyes élményeim alapján elmesélni szeretném.

A második januári péntek délután és este Daubner Béla vezette csoport foglalkozásom volt. Nem dolgoztam aznap. Arra emlékszem, hogy Béla a tudatról beszélt, a tudat tágulásáról. Ez egy régebbi vesszőparipám, vettem a bátorságot és udvariasan, de kérdésemmel úgy érzem, hogy ellentmondtam. – A tudat abszolút, mérete pont, belefér az összes forma. Hogyan lehetséges tágítani a tudatot? – kérdeztem. Úgy emlékszem folytattam is a kérdést: ez a tudattágítás fogalom és módszer, amit a módosult tudatállapotokkal dolgozó terapok előszeretettel használnak, a relatív tudat minősége. Tehát mielőtt tudattágításról beszélnénk, pontosítani kell a tudat abszolút és relatív minőségét. (Úgy tudom, hogy ezt a mahajana tan meg is tette.) Erre a kérdésre nem emlékszem már tisztán – rosszul lettem.

A következő részt az ott maradt társaim elbeszélése alapján írom le. 3 vagy 4 mentős érkezett ki rengeteg cuccal. Több, mint 45 percen keresztül próbáltak stabilizálni, vagyis szállíthatóvá tenni. A 38-as vérnyomás nemcsak kevés a szállításhoz, hanem durva belső állapotokra utalt. Elfolyik a vér valahová, nem lesz belőle vérnyomás. Káromkodtak, nem igen sikerül a dolog. Az egyik meg is jegyezte, mi a f[...]sz van itt? Julit értesítették a csoporttársaim. Miután összecsiholtak egy kis vérnyomást, stabilizáták valamennyire a keringést az időközben odajutott Juli beült a mentőbe és elindultak velem a Honvéd Kórház felé.

Többen is felkészítették Julit. A mentősök válságos állapotot mondtak. A közben előkerült – gondolom ügyeletes – mellkassebész miközben átadta a jegygyűrűmet Julinak azt mondta, hogy a műtét extrán rizikós, 40%-ra tette a sikertelenség valószínűségét.

A Honvéd műtőjében elindult a küzdelem. Juli kérte a dokit, hadd lásson még egyszer. A doki figyelmeztetése nagyon sötét volt, tudta, ez aorta-dissectio. (Az szív fő erének hosszanti repedése) Nem szervezett CT-t, ezzel értékes perceket nyert, viszont tutira kellett mennie. Juli mesélte, hogy rövid időre annyira magamhoz tértem, hogy még hülyéskedni is volt kedvem: – nyugi, megoldjuk édesem. Közben összeállt a team: az altató orvos is csatlakozott. A Honvéd mellkassebészetén világklasszis orvosok dolgoznak. Hét órás küzdelem indult. Kicserélni a tönkrement aorta szakaszt, a megrogyott billentyűt visszavarrni, nyitni-zárni, pakolni.

A műtét alatt a szívet lekapcsolták, a szervezetet külső motorra kötötték. Az életfunkciókat kívülről vezérelték. A testet 20 0C-ra lehűtötték. Az alacsonyabb hőmérsékleten könnyebb a keringéssel bánni. Az agynak ez viszont oxigénhiányos állapot. Valamit valamiért. Gondom, hogy sok hasonló kompromisszumot tartalmaz ez ilyen helyzetkezelés. Ez a tervezett, kézben tartott oxigén hiány később fontos szerepet kap. Reggel fél nyolc: működik az új aorta szakasz! A szivet másodikra sikerült elindítani. Eddig rendben vagyunk. Nem tudom és nem is akarom túl részletesen leírni. Ezután az intenzív örzője következett. 3 és fél nap. Tubusssal a szájban, beszéd kizárva. Julit hatalmas örömmel fogadtam, az oxigén álarcot félretoltam, hogy puszilhassam őt. Ehhez nem kell beszéd, a tubus le van tojva. Ám a a hangomon sokáig ott volt a tubus nyoma.

A negyedik nap úgy döntenek, hogy visszatesznek a mellkassebészetre. Örző, de nem intenzív. És itt következett be az első megdöbbentő elem. Az első éjszaka egy dühkitörés indult el bennem. Csak arra emlékszem, hogy kitépkedtem a csöveket magamból és elindultam, majd összeestem a szoba közepén. Hatalmas ribillió támadt. Azt mesélik az ott dolgozók, hogy kiselőadásokat tartottam a vállalkozásokról, a pénz hatalmáról, egy logó grafikájáról. Az eredmény a pszichiátria pharmakológiai vívmányainak bevonása gyógykezelésembe. Kaptam Rivotrilt, Xanaxot a fene tudja még mit. A fejre zuhanás után elvittek koponya CT-re, nem sértettem-e meg az agyamat. Negatív. Juli rengeteget látogatott. A fejre esésről és az éjjel történtekről nem tájékoztatták.

Mikor a következő éjjel is felvezettem ezt a viselkedéssort, lekötöztek. Nagyon kemény hanggal nekem jöttek, hibáztattak. Pokoli kínokra emlékszem a lekötés következményeként. Olyan kilátástalan, a könyörgést és az agressziót váltakozva hozó állapotokat még soha nem éltem meg. Nekem ez volt a pokol. Juli a lekötözött férjéhez érkezett reggel. Sokkolta a látvány, mivel ilyet már látott a családi sztoriban. Rákérdezett, – miért? – Mert elesett. – Miért nem szóltak? Nincs válasz. Pedig az egyik nővér elindított egy játszmát előző este Julival, hogy maradjon velem, ameddig csak tud. De nem volt őszinte, nem mondta el, miért e kérés, én meg hazaküldtem Julit. A harmadik éjjelen megígértem, hogy benn maradok az ágyban és így is lett. Nem adtak Rivotrtilt. Elkezdtem gyűjteni a feljelentéshez az adatokat.

Az aorta műtétnek megdöbbentő mentális mellékhatásait ismerhettem meg. Nappal állandóan ismert hangokat hallottam a folyosóról. Fék Gyurit épp úgy mint Daubnert, de hallottam Julit is. Sőt sokszor hallottam a saját nevemet is. Nagyon zavaró volt, de tudtam uralkodni a hangokon. Ám délután már a látogatóimmal is zavart voltam, irreális tervekkel álltam elő. Napközben semmiféle prevenció nem történt az éjszakai menet ügyében.

Ötödik nap már tudtam fogni és visszakaptam a telómat. Kicsit nyomoztam a neten a műtétemmel kapcsolatban és a kezembe került egy cikk, ahol részletesen szól a szerző a mellékhatásokról is. Itt kiemeli, hogy a mai motoros szívműtétek, majd az intenzív terápiák utáni első nagy melléktünet nem testi, hanem lelki és ez az agresszív pszichózis. Hoppá. Nagy szerencsém, hogy rátaláltam időben erre a cikkre. Másnap kérdeztem róla a nővéreket, szinte semmit nem tudtak a dologról. Ők sokéves tapasztalatok alapján és a főnöki parancsok alapján cselekszenek. Tanítás ez ügyben nincs. Még akkor is inkább a löttyös indulat vezérelte őket, mintsem valamiféle értelem. Már jól voltam, nem szédültem, nem esett ki minden a kezemből. Szeretetet éreztem és bűntudatom lett feléjük. Kértem Juliékat, hogy hozzanak az éjszakás nővércsapatnak ajándékot. A gyógyulás története nem ért itt véget, de az oxigénhiányos agy pszichózisa lassan megszűnt. A hallucinációk egy hét alatt szinte teljesen eltűntek és értelmet nyert minden részlet.

A zárójelentésből teljesen kimaradt ez a pszicho epizód. A gyógyszerezést is kihagyták. A lázlap fotója megvan. Kaptam Rivotrilt. Érteni vélem, miért maradt ki a lekötözés, a rivotril, stb. Egyszerűen ennek a csapatnak fogalma sincs, mit kezdjen ezzel a mellékhatással. Érzik, hogy valami nincs rendben, kihagyják a témát, de mégis legközelebb is ugyanígy fogják csinálni. Nem tudnak mást.

Ez műtéti mellékhatás, leírása olvasható a neten. A sebészet nem pszichoműhely. Ott kiabálás, harag, nyugtatás és lekötötözés van. Itt tartunk 2018-ban. De ahogy nézem a TV-t, az egészségügyben sokkal nagyobb a baj, mintsem egy lekötözés-téma.

***

Pár napja már felvetődött bennem, hogy az őszi balesetem és a januári aorta repedés között esetleg összefüggés lehet. Amikor pár napja Urai Klárinak (háziorvos-kardiológusom) elmeséltem a térténetemet, első kérdése volt, hogy nem történt-e az elmúlt fél évben valamilyen mellkast érintő mechanikus inzultus. Megemeltem-e magam, ütés, baleset, bármi ilyen. És ma beszéltem Oszvald Péterrel, (első feleségem papája, intenzív főorvos), akinek elmesélve a október 23-i erdei esésemet, és vállkiugrásomat, azt mondta, hogy lehet. Nem bizonyító erejű az igen, de lehet. Lehet, hogy ez a sziklára esés olyan erős behatást jelentett a felső testemnek, hogy megsérült az aorta. Ez az ér egy háromrétegű, vastag cső. Ha a belső réteg megsérül a másik két réteg hónapokig takarja a bajt. – Ha a baleset után elmentem volna röntgenre? – jutott eszembe. – Az semmit sem látott volna – válaszolta. – Csak később, talán decemberben... Akkor meg miért is mentem volna el, hiszen a vállam szépen gyógyult, semmilyen panaszom nem volt.

Tehát lehet, hogy az aorta két és fél hónap munka után, egy kis vérnyomásingadozás után bedobta a törölközőt. Péter azt mondta, elég egy 20 Hgmm ingadozás, 120-140 ugrás és az aorta az addigi folyamatot befejezi. Olyan ez, mint az őszi levél. Mikor esik le? Ki tudja. A sárgulás, az levél őszi elmúlása már jóval lehullása előtt elindul. A közvetlen lepottyanása egy pillanat műve, lehet egy fuvallat segítségével, vagy anélkül is. De hogy mikor? Ezt pontosan nem lehet megmondanni.

Érteni vélem a sztorit. Ha így volt, iszonyú pech és mázlisorozat. Pech az esés, mázli a megmenekülés.